Bognár Péter: Elmész, visszajössz, sose halsz meg

Bognár Péter harmadik polgárőrkrimije önállóan is olvasható. Az előző két kötetben a magyar vidéken gyilkossági ügyek után nyomozó polgárőr világa kifordul önmagából. A regény elbeszélője az író lesz, a fókusz a regényírás nehézségeire, az írói felelősségre, a nyelv lehetőségeire kerül. Bár továbbra is a krimi jól ismert műfaji keretei között bolyong az elbeszélő, a hőse, és velük az olvasójuk, minden bizonytalaná válik. Milyen kapcsolat van irodalom és valóság között, író és regénykarakter között, hol a határ irónia és komolyság között? 

Bognár Pézet prózáját Esterházy Péter műveivel vonják párhuzamba. A bátor és magabiztos kísérletezés a nyelvvel, az irodalmi eszközkészlettel, az írói reflexió, a játékra hívás együtt különleges, kivételes regénnyé teszik az Elmész, visszajössz, sose halsz meg könyvet.  
 
 Részlet a regényből:
 
 "Egy szót sem értettem. Az írás szabadsággyakorlat. Amikor írok, a szabadság állapotába helyezett nyelvet működtetem, gyakran saját magam ellenében is, ez a munkám. Talán a távolság a jó szó. Talán a tér. A pokol térélmény, mondja Pilinszky. Lehet. Az írás biztosan az. Az írás szabadsággyakorlat, az irodalom nem igazságköteles beszédmód, arra találta ki, és azért tartja fenn az emberiség, hogy a valótlanságokon keresztül ki lehessen próbálni nem létező helyzeteket, meg lehessen alkotni nem létező személyiségeket. Nem emlékszem, hogy pontosan mit válaszoltam Individumnak. Próbáltam megnyugtatni.
 Próbáltam megnyugtatni, próbáltam a lelkére beszélni, de láttam rajta, hogy nem sikerül meggyőznöm. Hogy tényleg hisz abban, amit mond. Hogy kigúnyoltam, hogy megaláztam, hogy a malacos könyv egyik szereplőjét, egy bizonyos Szindrómát róla mintáztam, hogy nélküle nem tudtam volna létrehozni, hogy őt figurázom ki általa. A végén megremegett a hangja, elégtételt követel, ezt nem fogom megúszni, ő egy kiszolgáltatott ember, satöbbi, sorsüldözött, a szemében könny csillogott. Jaj, édes istenem!"