Díjátadó a Merlinben

Hamarosan kiderül ki nyeri el az Esterházy Irodalmi Díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutott alkotás közül találja majd a legjobbnak. A tízezer euróval és Kelemen Zénó szobrászművész kisplasztikájával járó, független, politikamentes, értékelvű díjat azért hozta létre alapítványunk, hogy elismerje a magyar nyelven kiemelkedő műveket alkotó kortárs irodalmárokat.

Esterházy Irodalmi Díj - Ünnepélyes díjátadó (október 3.)

Az október 3-án megtartandó nagyszabású díjátadón ünnepélyes keretek közt jelentjük be, hogy a hét jelölt közül idén ki veheti át az Esterházy Irodalmi Díjat.

A zsűri tagjai Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, Dr. Margócsy István irodalomtörténész, Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító és Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő. Ők választották ki tavasszal azt a hét jelöltet is, akiket egy-egy tavaly megjelent művük alapján érdemesnek tartottak a díjra: Biró Zsombor Aurél, Borsik Miklós, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Kiss Judit Ágnes, Simon Márton és Szűcs Teri került az idei szűkített listára, majd a zsűri tagjai ebből névsorból konszenzussal választják ki a győztest.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány stratégiai partnerei a Líra Könyv Zrt. és az Örkény Színház.

A gálaesten kerül sor a 33 változat Haydn-koponyára című Esterházy Péter-dráma bemutatójára az Örkény Színházban.