Neandervölgyiek I-III. (részlet)

Erna látta, Karolina kint áll az ajtóban, várja a férfit. Szikla odament. Néhány szó elhangzott, majd elindultak a kert felé. A puttó, aki csodamód maradt meg, ámulva nézte őket. Mint ahogy a ház többi lakója, Bézsé és Mária. Gonda jönni akart, még mindig húzta kicsit a lábát, Szikla elvtárs viszszaparancsolta.

Olyan sokáig maradtak el a kertben, legalábbis Ernának úgy tetszett, mintha az magába nyelte volna őket. Kéklett az ég a csupasz ágak között, penész futott a törzsekre, ezek sehol. Beszéltek nyilván, meséket mondtak. Mit beszéltek. Mit tudtak egymásnak mondani, Ernának ez fájdalmat okozott, a fájdalom rosszabbat szült, szégyent és irigységet. Egyáltalán nem értette. Miért, milyen alapon fáj, mi ez az egész. Nem jöhet vissza ilyen buta erővel, ami volt, és elmúlt. Nincs már. De ha mégis. Hány éves vagyok. Hány éves vagyok, hogy zavarni merészeljen bármi, ha az nem az én gyötrelmes és kizárólagos történetem. Ez nem az én mesém. Miért vagyok itt. Ők hazudoznak egymásnak, becsapják a másikat, ahogy fél évszázada teszik, a gróf a kommunistát, a kommunista a grófot, ők tesznek úgy, mintha az életük összetartozott volna, mintha találtak volna valamit a másikban, holott csak a kétségbeesés és tanácstalanság szorította össze őket, soha nem egészítették ki a másikat, nem is segítették. Egy közös pillanatért se harcoltak meg igazán, de karonfogva őgyelegnek. Nem látja, de elképzeli. Ne bolonduljak bele, hogy még mindig nincsen vége? Minek nincsen vége? /Neandervölgyiek I-III.- részlet/

A szülővárosa alig változott. Csak zsidók nem voltak. Az alföldi városok mesterséges utcavonalakkal megrajzolt táblácskáin nehezen mozdul az élet. Belelépsz, ugyanaz a folyó. Vidéken könnyebb győzni politikai értelemben, kicsikarni a hatalmat, ami változás valamennyire, de irgalmatlanul bonyolult a győzelem alá valóságos fejlődési fundamentumot építeni. Mérlegre tette a lehetőségeket, ezen töprengett még most is, igazi kommunista volt. Személyes sorsánál, mely már úgyis eldőlt, előbbre való a közösség gyarapodása. 

Földet kellett osztani, hogy a zsigerekig bizonyossá váljon, egyedül nemhogy nehezebb, de egyáltalán nem megy. A gazda bele fog dögleni egy kisebb aszályba, egy kósza állatjárványba. Mindjárt bekövetkezik a téeszesítés, ami nem fog tetszést aratni a parasztok körében, aztán persze kénytelenek belátni, mennyivel előremutatóbb a felelősséget egymásnak vetett vállakon hordozni, mint egyedül. A levegőbe szagolt. Ez a Tisza illata? Stein Frici az ifjúsága színhelyein bámészkodott, gondolatai nosztalgikusak, egyben kritikusak voltak. Váratlanul olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, mintha nem lenne elég ideológiai fegyvere a mérgező állítás ellen, hogy igenis érdekes volt a múlt. A Madame, aki talán már nem él, azt kérdezte, és nem volt szemernyi vád sem a hangjában, hogyan maradhatott kommunista. Nem akarja a kérdést félvállról venni, és éppen akkor, amikor mindjárt úgy kell válaszolnia rá, mintha egy kifordított bohóckabátban totyogna a cirkuszi porondra. 

/Neandervölgyiek I-III.- részlet/