Példaként állítani a magyar nyelven olvasó közönség számára,
Április 14-én, Esterházy Péter író születésének 75. évfordulóján alapítványunk egy sajtótájékoztató keretében jelenti be a díj megalapítását. Ebben az évben Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, Dr. Margócsy István irodalomtörténész, Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító, Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő választja ki a frissen alapított Esterházy Irodalmi Díj nyertesét. A zsűri minden esztendőben egy, az irodalom tágan értett területén működő alkotót állít példaként a magyar nyelven olvasó közönség, Európa és világ elé.
A zsűri a művészeti díjak esetén szokásos eljárás szerint két lépcsőben dönt a díjazottról: megvitatás útján választja ki a zsűri a hét elemű shortlistet, majd ebből a listából pedig konszenzussal választják ki az adott év győztesét.
A zsűri tagjai:
Kiss László író, szerkesztő, tanár
1976-ban született Gyulán. A Bárka folyóirat szerkesztője.
Mácsai Pál, színművész
1961-ben született Budapesten. Kossuth-díjas alkotó, az Örkény István Színház művésze.
Margócsy István irodalomtörténész
1949-ben született Nyíregyházán. Az ELTE-BTK 18-19. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének emeritus oktatója, korábban tanszékvezetője.
Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító
1971-ben született Sopronban. Németországban él, elsősorban német nyelven alkot. A Német Könyvdíj (2013) kitüntetettje.
Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő
1980-ban született Budapesten. A magyar kulturális újságírás meghatározó alakja, jelenleg saját médiumát vezeti.